Zafír kedvezményes kártya


Változó világunkra, a nehéz gazdasági helyzetre és a közösségi összefogások egyre növekvő fontosságára reagálva fejlesztjük tovább a Zafír Egészségvédelmi Programot.

2013. elején útjára bocsátottuk a Zafír Kártyát, mely a következő előnyöket kínálja a közösség tagjainak:

- a kártya használóit 5-15%-os kedvezményre jogosítja a programban részt vevő szolgáltatóknál, mely kedvezmény igénybevételének módját a szolgáltató szabja meg,
- a kártyával rendelkezőknek a Zafír Program eseményeire kedvezményes belépést biztosítunk,
- a programban csak olyan szolgáltatók vehetnek részt, akiket a REGINA közössége már ismer és kipróbált, a rendszerben részt vevő szolgáltatók tehát a REGINA ajánlásával bírnak,
- ezek a szolgáltatók a többnyire a helyi közösség aktív tagjai is, így ha az egészségvédelemre szánt forintjainkat náluk költjük el, akkor a helyi közösséget, a helyi gazdaságot és a helyi vállalkozásokat is támogatjuk, amivel egyben közösségünk egészségéhez is hozzájárulunk.

A programban résztvevő szolgáltatók felé elvárásunk, hogy munkájukat, a gyógyítást, a szolgáltatásokat holisztikus szemlélettel végezzék, tevékenységeikkel hozzájárulnak az egyének jól-létéhez, az egészséges életmódra helyezzék a hangsúlyt, figyelembe véve az egyének és a közösség igényeit.


Csatlakozás a programhoz szolgáltatóként, felhasználóként.

2013. január 6., vasárnap

Bach-virágterápia

Dr. Edward Bach angol orvos a múlt század első felében élt. Ő a Bach-virágterápia megalkotója.
38 alapeszenciát használt gyógyításra betegeinél. Hallatlan sikereket ért el. A gyógyuláshoz vezető utat a lélekből, az érzelmekből kiindulva kezelte, ezáltal a probléma gyökeréhez jutott. Az eszenciák ott hatnak.
Több, mint 10 évvel ezelőtt vettem kezembe először egy könyvet, mely a Bach eszenciákról, használatukról szólt. Nagyon megragadott ez a szelíd gyógymód, mely növények - pontosabban annak virágai - gyógyító rezgései által hoz pozitív változást életünkbe.


Csak évek múlva kezdtem el újra, behatóbban foglalkozni a Bach-virágterápiával. Az országban legrégebb óta praktizáló terapeutáktól tanultam a Bach-virágterápia csínját-bínját.
Ajánlom mindazoknak, akik hisznek a természet erejében, akik változást kívánnak életükben. A Bach-virágcsepp keverékekkel egyensúlyt teremtünk érzelmi síkon, mely kihat viselkedésünkre, érzelmeinkre, a világhoz való viszonyulásunkra. Feloldják a szorongásokat, félelmet, stresszt, könnyítik a változások elfogadását, felerősítik az életenergiát, szeretetet és boldogságot hoznak.
Sokféle eszencia van, sokféle hatással, de a lényeg mindig az egyensúly megteremtése. A terápia a probléma gyökerénél hat, nem tüneti kezelés. Beindítja az öngyógyító folyamatokat, így visszatérhetünk újra igazi ÖNmagunkhoz.
Nincs mellékhatás, nincsenek korlátozások (csak ajánlások) a szedésre vonatkozólag. Alkalmazásuk bárki számára egyszerűen elsajátítható.




Célom, hogy minél többen megismerkedjenek ezzel a szelíd gyógymóddal.

Az első tanácsadás 1-1,5 óráig tart.
A tanácsadás díja: 2014-ben Zafír Kártyával rendelkezők részére  4500 Ft, mely tartalmazza a körülbelül 4 hétre elegendő keverék árát is. Kártyával nem rendelkezők részére 5000 Ft a tanácsadás díja.

Pilcsik Tünde
Bach-virágterápiás tanácsadó
viragterapiagodollo@gmail.com, 0630/591 9537


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése