Zafír kedvezményes kártya


Változó világunkra, a nehéz gazdasági helyzetre és a közösségi összefogások egyre növekvő fontosságára reagálva fejlesztjük tovább a Zafír Egészségvédelmi Programot.

2013. elején útjára bocsátottuk a Zafír Kártyát, mely a következő előnyöket kínálja a közösség tagjainak:

- a kártya használóit 5-15%-os kedvezményre jogosítja a programban részt vevő szolgáltatóknál, mely kedvezmény igénybevételének módját a szolgáltató szabja meg,
- a kártyával rendelkezőknek a Zafír Program eseményeire kedvezményes belépést biztosítunk,
- a programban csak olyan szolgáltatók vehetnek részt, akiket a REGINA közössége már ismer és kipróbált, a rendszerben részt vevő szolgáltatók tehát a REGINA ajánlásával bírnak,
- ezek a szolgáltatók a többnyire a helyi közösség aktív tagjai is, így ha az egészségvédelemre szánt forintjainkat náluk költjük el, akkor a helyi közösséget, a helyi gazdaságot és a helyi vállalkozásokat is támogatjuk, amivel egyben közösségünk egészségéhez is hozzájárulunk.

A programban résztvevő szolgáltatók felé elvárásunk, hogy munkájukat, a gyógyítást, a szolgáltatásokat holisztikus szemlélettel végezzék, tevékenységeikkel hozzájárulnak az egyének jól-létéhez, az egészséges életmódra helyezzék a hangsúlyt, figyelembe véve az egyének és a közösség igényeit.


Csatlakozás a programhoz szolgáltatóként, felhasználóként.

2015. április 22., szerda

Zafír Egészségvédelmi Hét 2015 - május 11-16

Egészségvédelmi Hét

a Regina Nőházban (Gödöllő, Röges utca 66.)


2015. május 11-16.




Programok:
A programokra bejelentkezés szükséges, az adott telefonszámokon.

Május 11. hétfő 9:00-11:00
Előadás az Indigó és kristálygyerekekről
Az indigó - és kristálygyerekekről(vagyis azokról a gyerekekről, akiket többnyire hiperaktívnak bélyegeznek),az ismertető jelekről és a különleges nevelési igényekről lesz szó.
Napjainkban 10-ből hét kisgyerek születik "különlegesnek", akik valamilyen téren sokkal
érzékenyebbek és intelligensebbek, mint amit néhány éve átlagosnak gondoltunk. Nekik
saját elképzeléseik vannak az életről, és bizony előfordulhat, hogy nem igazán illeszkednek
bele az állami oktatási-nevelési rendszerbe. Mégis, nagyszerű tehetségek, képességek
hordozói, ami azonban csak akkor bontakozik ki bennünk, és ők akkor lesznek sikeresek, ha szüleik felismerik a helyzetet és képezik magukat – hogy hogyan kell bánni az ilyen
különleges gyerekekkel.
Részvételi díj adomány jelleggel.
Bejelentkezés: Dr. Juhász Erika, Anya-gyermek kapcsolati terapeuta 20/936-5654

Május 11. hétfő 10:00-16:00
Színelemzés
A színek csodálatos világa különleges nyelven beszél hozzánk. Gondolatokat, érzelmeket fejeznek ki, segítenek az energetikai hiány kiegyenlítésében.
A színes karkötők segítségével felismerjük azokat a színeket, amelyek hiányoznak az életünkből, és sok esetben a harmóniát és egyensúlyt megbontva problémákat okoznak. A személyes elemzés során mindezek felszínre kerülnek, s elindul egy öngyógyító folyamat.
Részvételi díj: 1200 Ft (mely tartalmazza a karkötőt)
Bejelentkezés: Gecsey Enikő, Lélekgyógyász, önismereti tréner 70/370-1460

Május 11. hétfő 18:30-21:00
Didgeridoo-Gong-Dob Hangmeditáció
Gyógyító rezgések!
Részvételi díj adomány jelleggel.
Bejelentkezés: Ócs József és Szűcs Hajnal 30/857-4073

Május 12. kedd 9:30-11:30
A cukorbetegség diétájának gyakorlati megvalósítása

  • Cukorbetegség szövődményei, hipoglikémia
  • Gyógyszeres kezelésről röviden, diabéteszhez társuló betegségek
  • Miért szükséges diétázni a cukorbetegnek?
  • A diéta összeállítás szempontjai (energia tartalom, étkezések
  • gyakorisága, étkezések szénhidráttartalma, glikémiás index)
  • Mintaétrendek"
Részvételi díj: adomány jelleggel Bejelentkezés: Nagy Brigitta dietetikus 70/953-7241


Május 12. kedd 10:00-13:00
Előadás és bemutató a természetes babaápolásról
Kinek mi jut eszébe a mosható pelenka szavak hallatán? Gyerekkorunk tetra pelenkái? Pelenka áztatás, főzés, vasalás naphosszat? Ha igen, akkor érdemes eljönnöd, és megmutatjuk milyenek napjaink modern mosható pelenkái. Megmutatjuk, hogy a természetes babápolás, az öko háztartás lehet egyszerre környezetbarát, egészséges és olcsó.
Részvételi díj: adomány jelleggel
Bejelentkezés: Tóth Andrea 20/511-2011

Május 12.kedd 13.00 - 14.00
Elsősegély előadás
Minél többen értünk az életmentéshez annál nagyobb eséllyel tudunk
segíteni bajba jutott embertársainkon. Bemutatónkon kifejezetten a
kisbabákkal és a gyermekekkel kapcsolatos teendőket vesszük sorra.
Részvételi díj adomány jelleggel.
Bejelentkezés: Gerháth Eszter 70/335-4835

Május 12. kedd 15:00-16:30
Etka Jóga Erőgyűjtő módszer
Etka Anyó módszere megtanít bennünket, hogyan tudjuk az ősi, elfeledett képességeinket a felszínre hozni. A természetes testtartás, természetes légzés és a természetes mozgás megértése, megtapasztalása és újra alkalmazása során az erőnket nem csak fogyasztani, hanem gyűjteni is tudjuk.
Kedvezményes díj: 700 Ft
Bejelentkezés: Fekete Eszter 30/334-1345


Május 12. kedd 17:30-19:30
Előadás: A stressz okozta testi(szomatikus)tünetek és kezelésük
Csoportos állítás: A szomatikus problémák (betegségek) csoportos megoldása
a szomatodráma eszközeivel. Egy konkrét eset feldolgozása.
Részvételi díj: 2500 Ft
Bejelentkezés: Faragó István, Antal Réka 20/586-3469

Május 12. kedd 15:00-18:00
Számítógépes talpvizsgálat
Talpvizsgálat, talpbetét másképpMit értek az alatt, hogy MÁSKÉPP? A vizsgálat túlmutat a legtöbb helyen alkalmazott 5 perces talpfelvétel készítésén. Természetesen az egyedi talpbetéthez elegendő a talpfelvétel is.
Azonban ahhoz, hogy a lábboltozatok helyreálljanak (ha még lehetséges) és a szövődményeket megelőzzük, gyakran többet kell tennünk. Ebben segítek. A talpkép és a helyszíni megtekintés, beszélgetés, vizsgálat alapján az adott lábnak megfelelő talptornát bemutatom, megtanítom, írásos anyagot adok hozzá, segítendő az otthoni gyakorlást.
Bejelentkezés: Borbély Nauzika 70/319-5817

Május 13. szerda 9:00-15:00
Lélekmasszázs és akupresszúra kezelések
- Lélekmasszázs:
A lélekmasszázs egy lazító, ringató masszázsforma, a testben áramló
energiák blokkjainak feloldására összpontosító kezelés.
- Akupresszúra-Kínai masszázs:
Az akupresszúra egy energetikai kezelés, melynek fő célja az energiavezetékekben áramló energia befolyásolása, ezáltal további élettani hatások kiváltása.
Részvételi díj: adomány jelleggel
Bejelentkezés: Petro Annamária – 30/564-5133

Május 13. szerda 10:00-13:00
Kencekeverde: fürdőgolyó készítése természetes alapanyagokból
A zöld háztartást kedvelők között sokan vagyunk, akik magunk szeretjük elkészíteni
mosószereinket, szappanjainkat, kencéinket stb. Ehhez próbálunk segítséget nyújtani.
Részvételi díj: adomány jelleggel
Bejelentkezés: Cserneticsné Tölgyesi Ildikó 30/460-1025

Május 13. szerda 15:00-19:00
Csontkovácsolás
A csontkovácsolás a test szimmetriájának helyreállítására való törekvés. A hagyományos
csontkovácsolásban a csontokra és ízületekre történő közvetlen mozdulatok segítségével
elérik, hogy egy-egy csont a helyére kerüljön.
A kezelés folyamata:
A holisztikus állapotfelmérést masszázs és energetikai kezelés követ, mely az izmok
kilazítására szolgál. Végül a csontrakás, nyújtásokkal és lazításokkal kombinálva, melynek
hatására az elmozdult csontok (sokszor maguktól, hanghatás kíséretével vagy anélkül)
helyükre kerülnek.
30 perces kezelés díja: 4000 Ft
Bejelentkezés: Számpor Attila, csontkovács 30/958-2205


Május 13. szerda 18:30-21:00
Mozgás és Táncterápia
Önismereti út! Blokkoldó és Energetizáló mozdulatok!
Részvételi díj adomány jelleggel.
Bejelentkezés: Szűcs Hajnal 30/857-4073

Május 14. csütörtök 14:00-16:00
Színelemzés
A színek csodálatos világa különleges nyelven beszél hozzánk. Gondolatokat, érzelmeket fejeznek ki, segítenek az energetikai hiány kiegyenlítésében.
A színes karkötők segítségével felismerjük azokat a színeket, amelyek hiányoznak az életünkből, és sok esetben a harmóniát és egyensúlyt megbontva problémákat okoznak. A személyes elemzés során mindezek felszínre kerülnek, s elindul egy öngyógyító folyamat.
Részvételi díj: 1200 Ft (mely tartalmazza a karkötőt)
Bejelentkezés: Gecsey Enikő Lélekgyógyász, önismereti tréner Mobil: 70/370-1460


Május 14. csütörtök 18:30-19:30
Asztrológiai előadás
Sorsunk a képletünkben! Problémáink megértése és oldása!
Részvételi díj adomány jelleggel
Bejelentkezés: Szűcs Hajnal 30/857-4073

Május 15. péntek 10:00-11:00
Hogyan Add el magad!- A megszerethető (ön)értékesítés titkai előadás

Bakai Zsóka, életvezetési gondolkodtató, business coach, értékesítési
tréner előadása
Neked is rossz érzést okoz, ha meghallod az értékesítés szót?
Gondoltad már magadban valaha:"hogy jaj, én nem vagyok az az
értékesítő típus"?
Az egy órás interaktív előadás alatt felfedezzük, hogy az a bizonyos
értékesítés szó nem is olyan rettegett kifejezés, hiszen életünk minden
pillanatában jelen van, hétköznapi tevékenységünk szerves része az
értékesítés, mint cselekvés.
Gyere el az előadásomra, és megmutatom, hogyan formálhatod magad számára
örömmel, jókedvűen, lazán végezhető, természetes viselkedéssé önmagad
értékesítését! Megismertetlek egyszerű, ám annál hatásosabban alkalmazható
ötletekkel, praktikákkal.
Várok mindenkit, akinek az értékesítés szó hallatán gyomorgörcsük van!

Részvételid díj: 1000 Ft.
Bejelentkezés: Bakai Zsóka 20/ 928-7405, www.salescoach.hu

Május 15. péntek 10:00-12:00
Medencefenék erősítő tréning
Célirányosan összeválogatott gyakorlatok, amelyek a medencefenék erősítését szolgálják.
Ajánlott azoknak, akik szeretnék megelőzni az inkontinenciát,méh- vagy hólyagsüllyedést,
valamint azoknak, akik szülés után szeretnének regenerálódni, illetve olyan hölgyeknek,
akik sok súlyzós edzést végeznek,esetleg túlsúllyal rendelkeznek.
Részvételi díj: 5000 Ft
Bejelentkezés: Máté Noémi, gerinctréner, dinamikusjóga-oktató 20/968-4258
info@mozogjnoemivel.hu
http://mozogjnoemivel.hu/inkontinencia-elleni-torna/

Május 15. péntek 12:30-15:30
Love your belly - hasizom regeneráló tréning
Várandósság idején sokaknál előfordul, hogy az egyenes hasizom szétnyílik, ami meggyengíti a hasizom támasztó funkcióját, esztétikai problémát vagy derékfájást okoz. A tréning
gyakorlataival megerősítjük a hasizmokat, így azok újra támaszt tudnak nyújtani, illetve
segítenek összezárni a szétnyílt hasizmot.
Részvételi díj: 8000 Ft
Bejelentkezés: Máté Noémi, gerinctréner, dinamikusjóga-oktató 20/968-4258
http://mozogjnoemivel.hu/love-your-belly-hasizom-regeneralo-trening/


Május 15. péntek 14:00-18:00
Bach-virágterápia
Sokan kerülnek választás elé életükben, hogy merre, hogyan tovább.
A döntés nem mindig egyszerű, sőt sokszor útkereséshez vezet.
Bármennyire hihetetlen, de ebben is tudnak segíteni a Bach-virágeszenciák.
A magyarázat abban rejlik, hogy a megfelelő eszencia visszavezet a saját énünkhöz, oda ahol a külső hatások nem nyomják el a saját akaratunkat, megérzéseinket, ahol mindent egyben
látunk, és tisztán.
Kedvezményes tanácsadási díj: 2500 Ft(mely tartalmazza a cseppkeveréket)
Bejelentkezés: Pilcsik Tünde,Bach-virágterápia tanácsadó 30/591-9537

Május 15. péntek 18:00-19:00
Kapcsolódás tréning
Hogyan változtathatok gyökeresen az életemen, hogyan lehetek önmagamban erős és stabil? – Önfejlesztési lehetőségek
Részvételi díj: adomány jelleggel
Bejelentkezés: Vajay Kitti: 20/434-1474

Május 15. péntek 19:00-20:00
Kapcsolódás mozgásprogram
Az egyedileg kifejlesztett foglalkozás során fizikai mozgást is végzünk, mégis a lényeg az
energetikai hatáson van, ami olyan erőteljes, hogy a testen keresztül is közvetlenül
megérezhető, így az elme is visszajelzést kaphat arról, hogy a rendszerünkre valóban
hatással vagyunk.
Segítségével növelhető a stabilitás, kitartás, koncentrációképesség, energia, belső erő,
határozottság, könnyedség, jókedv, életáramlás és a helytállás a mindennapokban, segíti a
bennünk lévő elakadások, blokkok kivezetését és pozitív hatással lehet fizikai fájdalmakra,
panaszokra is.
Kedvezményes részvételi díj: 800 Ft/ fő
Bejelentkezés: Vajay Kitti: 20/434-1474


Május 16. szombat 9:00-13:00
Szív és érrendszeri szűrés
Vizsgálati díj: 5000 Ft
Bejelentkezés: Fodor Ildikó 30/563-3033

Május 16. szombat 11:00-18:00
Asztrológia
Az asztrológia elsősorban önismeretre alkalmas, megismerni saját képességeinket,
adottságainkat, erősségeinket, gyengeségeinket.
Hasznos lehet pálya-, és hivatásválasztásnál, külföldi munkavállalásnál. Párválasztásnál,
gyermek, és család tervezésénél.
Betegség esetén a gyógyulás alternatíváihoz.
Továbbá horoszkóp alapján készített egyedi kristályékszerek is rendelhetők.
30 perces asztrológiai elemzés kedvezményes díja: 1000 Ft
Bejelentkezés: Halaska-Novák Krisztina 30/734-4014

Május 16. szombat 13:00-14:00
Kapcsolódás Tréning
Hogyan változtathatok gyökeresen az életemen, hogyan lehetek önmagamban erős és stabil? – Önfejlesztési lehetőségek
Részvételi díj: adomány jelleggel
Bejelentkezés: Vajay Kitti: 20/434-1474


Május 16. szombat 14:00-15:00
Kapcsolódás mozgásprogram
Az egyedileg kifejlesztett foglalkozás során fizikai mozgást is végzünk, mégis a lényeg az
energetikai hatáson van, ami olyan erőteljes, hogy a testen keresztül is közvetlenül
megérezhető, így az elme is visszajelzést kaphat arról, hogy a rendszerünkre valóban
hatással vagyunk.
Segítségével növelhető a stabilitás, kitartás,
koncentrációképesség, energia, belső erő, határozottság, könnyedség,jókedv, életáramlás és a helytállás a mindennapokban, segíti a bennünk lévő elakadások, blokkok kivezetését és
pozitív hatással lehet fizikai fájdalmakra, panaszokra is.
Kedvezményes részvételi díj: 800 Ft/ fő
Bejelentkezés: Vajay Kitti: 20/434-1474

Május 16. szombat 16:00-17:30
Csoportos blokkoldó kezelés
Egy csoportos kezelés során megszabadulhatsz olyan blokkoktól, félelmektől, érzelmi vagy
gondolati ragaszkodásoktól, melyek az életedben akadályozhatnak és ezekről nem is
feltétlenül van tudomásod.
Sokszor sokkal mélyebben rejtőznek ezek benned, mint hogy képes legyél rálátni.
Egy ilyen kezelés lehetőséget ad számodra, hogy egy olyan átengedő
állapotba kerülj, hogy felszínre hozhasd azokat a blokkokat, amelyektől szabadulni tudsz
éppen ott, abban a helyzetben. Kedvezményes részvételi díj: 2000 Ft/fő
Bejelentkezés: Vajay Kitti: 20/434-1474

További információkért hívd a 70/949-0597

Várunk szeretettel!
REGINA Alapítvány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése