Zafír kedvezményes kártya


Változó világunkra, a nehéz gazdasági helyzetre és a közösségi összefogások egyre növekvő fontosságára reagálva fejlesztjük tovább a Zafír Egészségvédelmi Programot.

2013. elején útjára bocsátottuk a Zafír Kártyát, mely a következő előnyöket kínálja a közösség tagjainak:

- a kártya használóit 5-15%-os kedvezményre jogosítja a programban részt vevő szolgáltatóknál, mely kedvezmény igénybevételének módját a szolgáltató szabja meg,
- a kártyával rendelkezőknek a Zafír Program eseményeire kedvezményes belépést biztosítunk,
- a programban csak olyan szolgáltatók vehetnek részt, akiket a REGINA közössége már ismer és kipróbált, a rendszerben részt vevő szolgáltatók tehát a REGINA ajánlásával bírnak,
- ezek a szolgáltatók a többnyire a helyi közösség aktív tagjai is, így ha az egészségvédelemre szánt forintjainkat náluk költjük el, akkor a helyi közösséget, a helyi gazdaságot és a helyi vállalkozásokat is támogatjuk, amivel egyben közösségünk egészségéhez is hozzájárulunk.

A programban résztvevő szolgáltatók felé elvárásunk, hogy munkájukat, a gyógyítást, a szolgáltatásokat holisztikus szemlélettel végezzék, tevékenységeikkel hozzájárulnak az egyének jól-létéhez, az egészséges életmódra helyezzék a hangsúlyt, figyelembe véve az egyének és a közösség igényeit.


Csatlakozás a programhoz szolgáltatóként, felhasználóként.

2013. szeptember 11., szerda

Zafír Egészségvédelmi Program Hírlevél 2013. 4. szám



2013. 4. szám
Tisztelt Olvasó!

A Zafír Egészségvédelmi Program aktuális hírlevelét olvassa. Célunk továbbra is, hogy megismertessünk Önökkel minél több helyi, egészségvédelemben és betegségmegelőzésben tevékenykedő vállalkozást és szolgáltatásaikat, és ehhez kapcsolódó információkat jutassunk el Önökhöz.
A Zafír Programhoz csatlakozott szolgáltatóknál kedvezményben részesülnek a Zafír Kártya tulajdonosok. Erről bővebb információt itt talál: http://zafirprogram.blogspot.hu/

Zafír Kártya igénylés itt: http://www.godollomedia.hu/regisztracio-zafir-kartya-igenyleshez. Ne feledjék, a Zafír Kártya kiváltása ingyenes, semmilyen kötelezettséggel nem jár. A kártyát pdf dokumentumban küldjük emailen keresztül, Önnek csak nyomtatnia kell, és már használható is.
Csatlakozzon a Zafír Program facebook csoportjához, így rendszeresen eljutnak Önhöz friss híreink!
Ha kérdése, vagy észrevétele van a programmal kapcsolatban, hívja a 0630/591 9537-es telefonszámunkat vagy írjon emailt az info@reginakozpont.hu címre!
Egészségben gazdag napokat kívánunk!
REGINA Alapítvány


Tartalom

- Aktualitások
· Szív- és érrendszeri műszeres szűrővizsgálat szeptember 13-án, pénteken. Helyszín: Tessedik Sámuel Idősek Napközi Otthona, Gödöllő Lumniczer u. 4.
· Nyílt nap a Shanti Jógastúdióban szeptember 15. vasárnap.
· KenceKeverde szeptember 17. kedd. Helyszín: Gödöllő, Fészek Családi Üzletház, a piac mellett.
· Kiscsoportos iskola-előkészítő foglalkozások indulnak a Kincskereső Szakmai Műhelyben 2013. októberétől. Most kedvezményes befizetési lehetőség!
· Mozgásfejlesztés kisgyermekek részére Futó Judittal.

- Írások
· Bővebben a szív- és érrendszeri szűrővizsgálatról
· Páros masszázs
.  Indigó, kristály és szivárvány gyerekek

A hírlevél folytatása itt olvasható:
http://www.reginakozpont.hu/haz/files/Hirlevel_2013_4szam.pdf 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése